Szőnyi Ferenc 11 nap és 10 óra és 3 perc alatt teljesítette 14. helyezéssel az Amerikát átszelő Race Across Amerika versenyt - 40 nappal a 6 napos futóverseny sikeres teljesítését követően.

A versenyt 27 indulóból 9 feladta menetközben, hiszen a körülmények igen zordak voltak, 100 éves melegrekordok dőltek meg, és iszonyat vihar miatt volt, akit a szervezőknek biztonsági okokból fedett helyre kellett vinni a verseny közben, mert félő volt, hogy kárt tesz a vihar a versenyzőben.

 Ferenc 4 különleges, magyar fejlesztésű Stringbike-al teljesítette a 3000 mérföldes távot a Csepel, az OTP és Komárom városának támogatásával.
A csapat technikai okok miatt több 'részletben' érkezik haza, Feri érkezésére vasárnap éjfélkor lehet számítani Ferihegyen.

 Gratulálunk Járvás Tamásnak, az új magyar rekord felállítójának, aki 5. ként ért célba.

Feri elhagyta az 52 TS-t, Évi és Gyuri kíséri, amikor utoljára beszéltünk megvolt 23 mérföld a 39-ből, ezután 9 mérföld és elérik a Parade Zone-t, ahonnan felvezetéssel megy be a kikötőbe a Feri. Mi itt várjuk őket, kb. 1,5 óra még...

Feri begyújtotta a rakétákat. Miután szétváltunk már csak a 48 TS-en értük utol. Hárman az 50 TS-ig jöttünk, Évivel most beszéltem már túl vannak a legnagyobb csúcson. Az út nagyon változatos sok fel-le, emelkedik rendesen, nem véletlen ez a RAAM legnehezebb szakasza. A táj fantasztikus. várjuk őket, jó lenne ha így haladnánk tovább .... most hívtak megvan a 49. TS :) :)

Az utolsó reggeli...

Kilátás az utolsó ezres csúcsról... Feri ezt megmászta már :)

{korábban}

Fogynak a napok és a mérföldek is, mert 10 napja és 4 órája vagyunk úton, „már csak” 270 mérföld van hátra. Várhatóan holnap az esti órákban érkezünk célba, persze addig még sok minden történhet. Az előző éjszakát sajnos nem vészeltük át nagyobb alvás nélkül, mert a Feri már alig látott ki a fejéből és muszáj volt megint2,5-3 órát aludnia. A tekerés jól ment, de a mai szakaszok sok erőt kivettek belőle ismét, mert ebben a West Vriginia-ban tényleg nincs egy méter egyenes rész se. A mászásoknál a kiállva tekerés ment ma is, de csak visszafogottan, hogy maradjon erő a végére.

 Az útvonal főként autópályákon haladt a nap elején, majd hangulatos alsóbb rendű utak következtek délután. A mai nap volt az első amikor végre a Ferinek tetszett az ellátás . Finom szendvics, aszalt gyümölcst, laktózmentes tej és  péksütemény (némelyiktől már ránézésre is rosszul vagyok, olyan édes) volt ma az étlapon. Ahogy közeledünk a célhoz azzal arányosan javul a Feri kedélyállapota és belefér már pár mosoly is.

A versenyzők oda-vissza előzgetik egymást, legalább marad motivációja a Ferinek. Egyik órában valaki teker, a következőben már csak vánszorog. Az utolsó napon az dönt, ki bírja jobban a felhalmozódott fáradtságot és ki alszik kevesebbet. A mai teljesítmény elmarad a korábbi napokétól, de a 49. TS (várhatóan holnap hajnal itteni idő szerint) után felgyorsulhatnak az események.

Az éjszakai műszak (jó lenne, ha az utolsó lenne) már finom vacsival vár minket a 47. TS-en. A terv az, hogy gyors csere és vacsi után 3-4 óra alvás. Ezután pedig nem lesz megállás a célig…

Ma volt egy sajnálatos eset. A Ferit kísértük és leapfrogoztunk, éppen megálltunk a hegyen felfelé a szabályoknak megfelelően messze az úttól. Egyszer csak fékcsikorgást hallunk, felnézünk a kocsiból és 200 méterre előttünk a kanyarban kisodródott egy autó. A sofőr éppen visszahúzta a kocsit, az autóról leesett egy pótkerék, az meg neki az autónknak és behorpasztotta a hátsó ajtót. Természetesen a sofőr nem állt meg, valószínű ittas lehetett, mert feljebb is volt több incidense a többi csapattal. Most izgulhatunk, hogy a biztosításunk mit fedez… Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki nem sérült meg és az autó is megy, illetve ha 1 perccel később van az eset, akkor a Ferit is eltalálhatja.

A 47. TS-re tartottunk, amikor elkezdtem írni a beszámolót és már ránk sötétedett. A hegy tetején gyors öltözködés volt, miután felfele a Feri odaverte az egyik német versenyzőt. A kis faluban végre komoly esti életet láthattunk: élőzene a kocsmákban, emberek az utcákon. Furcsa volt ez, mert hiába utaztunk már több ezer kilométert, az embereket eddig nem láttuk, csak a hatalmas házakat…

Reggel 4 óra 22 perc – elindult a karaván. Hárman maradtunk hátra (Karcsi és a két Peti), gyors beszámolók és megyünk utánuk a 49. TS-re. A könyvünk szerint most jön a RAAM legnehezebb szakasza, mert kilométerenként lesz több száz méter szint mászás…

Nagy út áll mögöttünk, ha visszanézünk, akkor az egész már csak egy pillanatnak tűnik, de tudjuk az utolsó mérföldek is tartogathatnak még meglepetéseket. Kérünk minden kedves „Racemachine Szurkolót” most szorítson leginkább a Feriért, mert nagyon kemény órák várnak még rá a célig!!!!

Járvás Tominak és csapatának gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez!!!

Mi ma este, 10 és 12 között érhetünk célba, de nem ígérhetek semmi konkrétat. Próbálunk aktívabban jelenteni az utolsó 250 mérföldről és akkor nagyjából kiszámítható lesz az érkezésünk… Persze még itt sincs mindenhol térerő…      

  PP

Telnek a napok és közben rutinná vált minden: 10-12 óra kísérés, majd pihenés, bevásárlás és autózás a megbeszélt helyre, ott előkészíteni a terepet mire a többiek odaérnek. A mozgáshiányt nehezen viseljük, ezért amikor csak lehet (nappal) csak a pálya széléről adjuk fel a frissítőt. A vezetés veszélyes feladat, mert a fáradtság miatt gyakran ragad le a szemünk. Nagyon figyelünk egymásra és ilyenkor azonnal cserélünk, mert vigyázni kell a Ferire és magunkra is.

Reggel 6 órára értek meg a Ferivel a többiek, mi addig a Karcsival aludtunk kicsit Greensburgban egy hotelben. A képzelgések most elmaradtak, de szegény Racemachine-ra már alig lehet ráismerni. A szemei pirosak, a szája kicserepesedett (pedig kenjük a bőrét naponta többször) és a szakálla is megnőtt. A fáradtság nagy úr, ezért most nem maradhatott ki senkinek se az alvás. A következő napokban sokat számít majd, hogy kipihent legyen a csapat. A Racemachine is majd 3 órát húzta a lóbőrt, pedig a 40. TS előtt aludt már 1,5 órát. Reggel 10 után frissen, üdén indulhatott neki az útnak.

A szakasz alsóbbrendű utakon vezetett, olyan érzésem volt néha, mintha otthon a Dunántúlon lennénk. Szép rendezett porták és mezőgazdasági területek sora váltotta egymást. Németek alapította településeken mentünk keresztül, több városban még mindig németül vannak kiírva az utca nevek. Furcsa volt látni, hogy az USA közepén egy városközpontban (Oldenburg) ott lobog a német zászló. A pálya szintgörbéje ismét hullámzott, de nem okozott gondot a Ferinek a mászás, mert ráérzett a bringa sajátos ritmusára. Érdekes, hogy a 9. napon is nyeregből kiállva nagy áttétellel gyűri le hegyeket.

A hajnali alvás napközben is meglátszott, mert nem kellett nagyobb pihenőt tartanunk. A leghosszabb szünet is max. 20 perc volt, de ezek meg kellenek az evéshez és a felfrissüléshez. A mai 160 mérföld megtételéhez 11 óra kellett a Racemachine-nak. A nagy hőség ellenére az evéssel nem volt gond, igaz mi a segítők is alig tudunk már ránézni a kajára. Egy ilyen úton nem lehet „gasztrótúrát” tartani. A legnagyobb változatosságot néha az adja, hogy csokis vagy mogyorókrémes a fánk… Persze azért nem csak szeméten élünk, mert van még hamburger hamburgerrel, pizza, de néha becsúszik egy kis grillcsirke is. Az Évi estére szokott rendes kaját főzni, de azt se lehet úgy túlzásba vinni, mint otthon. Szerencsére még San Diegóban a Magyar Házban kaptunk egy kis bejglit, amit néha csipegetünk…

A 43. TS-en várt az Évi a Gyurival, mert ismét ők viszik az éjszakát. Terveink szerint most nem lesz sok megállás, max. 1,5 órát hagyunk alvásra a Ferinek. Jó lenne, ha holnap este azt írhatnám, hogy vasárnap délután már a célban vagyunk…

Szeretnék sok bíztatást kérni mindenkitől a Járvás Tominak, aki szenzációsan szerepel a RAAM-en és lassan a célban van. Tomi nagyon sokat készült (2 évet) erre a versenyre, aminek a jelek szerint megvan az eredménye…

Még 500 mérföld és célban vagyunk... :)

HARDER, BETTER, FASTER, STRONGER

Gyorsan telnek a napok, nagyon furcsa leírni, hogy már megvolt a nyolcadik nap is, mert olyan, mintha tegnap indultunk volna, persze azóta sok minden történt. Minden annyira összemosódik már, hogy tényleg a fényképek adják majd a segítséget a napok felidézésére. A Karcsi szavaival élve „olyanok vagyunk, mint a japán turisták, akiknek nincs ideje megnézni élőben a látványosságokat, ezért pár gyors fotó és otthon visszanézik…” Most, hogy a gép előtt ülök tényleg nehezemre esik visszaidézni a tegnapi nap történéseit, ezért a versenyen használt Route Book-unkat és pár képet hívtam segítségül. De mi is az a Route Book (RB)? - merülhet fel sokakban a kérdés. A RB írja le a verseny útvonalát tized mérföldre pontosan, azt hol merre kell fordulni és mikre kell figyelni az útvonalon. A GPStuner.com-nak köszönhetően vannak ugyan kerékpáros GPS-ek a bringákhoz (melyek magyar fejlesztésű szoftvert használnak), de a verseny szabályzata kimondja, hogy a RB a mértékadó, hiába töltjük fel a pontos ttrack listát a GPS-re az még is levihet a pályáról. AZ RB tartalmazza mind az 54 Time Station-t (TS)és a köztük vezető utat, szintgörbékkel együtt. Minden TS-nél nullázzuk a kilométerórát és a RB-ben megadott pontok alapján navigáljuk a Ferit. A tájékozódás is az egyik fontos része ennek a versenynek, mert egy eltévedés nagyon sok mentális és fizikális erőt vehet el a versenyzőtől, továbbá a folyamatos haladás alapja. A kísérőautóban általában egy ember vezet, a másik frissíti a Ferit és az RB alapján navigálja is. Könnyen megtalálhatók a tájokozódási pontok, de sok helyütt tizedmérföldek is számítanak és ha rossz helyen nullázzuk le a számlálót, akkor el elehet téveszteni a kisebb jelöletlen utakat. Szerencsére eddig nem volt nagyobb eltévedés, csak pár mérföld, ami nem rossz a már lassan 2200 mérföldön… Szóval a 7. napon elköszöntünk Kansas-től és utunk Missouriban haladt. Érdekes a RAAM-ben az is, hogy európai léptékben országoknak számító állomokon megyünk keresztül - méghozzá tizenkettőn -, melyeknek más és más a társadalmi, gazdasági, kulturális és földrajzi viszonyai… Missouri gazdagabb részein mentünk az első szakaszokon, ami a házakon és az autókon látszott leginkább. Később a kansas-i tájhoz hasonló mezőgazdasági vidék következett, de itt már nem voltak jellemzők a Kansas-ben tapasztalhotó végelláthatatlan egyenes utak. A terepviszonyok egy hullámvasútra emlékeztettek leginkább. Az Évi és a Gyuri kísérte a Ferit, így mi gyorsabban haladtunk a másik autóval, de néha meglepő emelkedők és lejtők voltak. Az út a Mississippi-t többször megközelítette… A mezőgazdasági területek útjai már kevésbé emlékeztettek egy EKG-görbére, de navigálás igen nehéz volt, mert a jelöletlen utakról nem lehetett eldönteni melyiken kell mennünk. Ekkor már tudtam, hogy a Ferinek nehéz lesz az esti program… A Petivel és a Karcsival hárman szobát béreltünk, majd mosoda, illetve az élelmiszerkészletek feltöltése következett. Maradt időnk aludni is még megérkezett a Feri (kb. 1 óra alvás fért bele, de az se lett volna baj ha 1 perc se jut, mert akkor még gyorsabb a Feri). A tegnapi bejegyzéshez hasonlóan jól vette az emelkedőket a Feri, de a nap ismét megsütötte. Ez mind fizikális, mind mentális problémát is hozott. A táplálkozás ismét nehézkessé vált, ami az erő elfogyását jelentette. A legnehezebben navigálható részhez érve már teljesen kiégett, ami a fáradtsággal együtt a koncentráltság és a türelem hiányát eredményezte. A segítőknek a feladata ilyenkor motiválni, „irányba tenni” a versenyző, ez tényleg nehéz feladat, mert sok esetben olyan szellemi állapotban vannak a versenyzők, hogy nem tudnak magukról. Ébren vannak ugyan, de mint a részeg emberrel sem velük sem lehet kommunikálni, mert beszélnek ugyan, de az teljesen értelmetlen… A Feri pont egy olyan szakasznál került ismét hasonló állapotba, amihez leginkább türelem kellett. Na az neki nem volt és a fáradtságtól az hitte, hogy csak körbe mennek egy úton és nem irányba – pedig jó irányba haladtak. Az utak főleg mezőgazdasági szorgalmi utak voltak, de azt lehet mondani néhol jobb minőségűek voltak, mint Magyarországon az autópályák. A problémát az jelentette, hogy az utak összevissza mentek, ahogy éppen a termőföldeket kijelölték és így minden irányba haladt a verseny útja is. Eddig lehetett érezni a szakaszokon, hogy melyik irányba megy a verseny. Itt tizedmérföldenként fordító jelöletlen utakon. Szóval a Ferit ez nagyon megviselte és kísérőket is. Ilyenkor kell végtelen türelemmel lenni, de fáradtság és a hosszú napok eltompítják azt… A lényeg, hogy sikerült túlvészelni ezt a nehéz szakaszt egy kisebb (kb. 100 méter) eltévedéssel, de a Feri mire a hotelhez ért teljesen össze volt zavarodva és ez az alvásidő rovására ment, mert csak 2,5 óra sikerült a tervezett 4 óra helyett… A finom reggeli után (itteni idő szerint hajnal fél 3) indult a karaván, ketten a Karcsival kísértük. A szakasz huszadik kilométerénél már látszott nagy hiba volt hagyni elindulni tisztességes alvás nélkül, mert néha olyan volt mintha nem lenne magánál. A napfelkelte után aztán minden a helyére került és fogytak újra a kilométerek. A táj változatosabb volt, mint Kansas, de azért még nem egy Magyarország… Délben volt egy két órás szieszta, mert jobb a meleg elől az árnyékba menekülni és aludni egy kicsit. Délután értük el a megbeszélt TS-t, ahol a többiek finom tésztával vártak minket.Ez már Indiana... Gyors csere után indult tovább a karaván. Most hívtak, hogy elérték a 39. TS-t. Mi a Karcsival előre jöttünk a 40.-re és itt foglaltunk szállást. Talán most több idő jut alvásra, mert a Ferinek is kellene legalább 4-5 órát aludnia, hogy bírja az utolsó 2-3 napot. Kis alvás és szólnak mikor itt vannak…

 Közben a verseny első két helyezettje beért a célba, nagy harc után  Reto Schoch 8 nap 6 óra, Christoph Strasser 8 nap 9 óra szintidővel. Gratulálunk nekik, emberfeletti!

Tamás is nagyon jól nyomja, őt http://veloprima.freeiz.com/ itt lehet követni, végig a 4. helyen teker!

Ferit öt kísérő segíti az úton, ők segítik haladását és minél előbbi célba érkezését.
Feladataik közé tartozik többek között a versenyző etetése, itatása, navigálása, kísérése és biztosítása autóval.
A segítők különböző feladatokra specializálódtak, de mindenkinek ki kell vennie a részét a fenti alapfeladatokból. 
A segítőknek is nagy megpróbáltatás a RAAM, a néhány óra alvás ellenérekoncentráltan és koordináltan kell végezniük a feladatokat, és bírniuk a monoton vezetést is.

A csapat:

Pájtli Péter - csapatvezető

Czettele Péter - szerelő

Dr. Schandl Károly - orvos

Horváth György - Feri örökös segítője

Pájtli Éva - diatetika

Colorado után Kansas elég lehangoló. Az életszínvonal sem lehet túl magas, ami a településeken látszik leginkább. Itt úgy vesznek házat, hogy kiválasztják, megveszik és hazaviszik. Minden szabad négyzetmétert művelnek, de még az öntözés ellenére is elég gyatra a szántók állapota. Olyan búzát aratnak, hogy apu tuti elsírná magát, ha látná. Feri nagyon jól jött velünk is és a fiúkkal is. Jó kedvvvel és nagy elszántsággal gyűjtötte a mérföldeket, mikor átértünk Missouriba. Ez megint egy másik véglet. A városokban babaházakban laknak az emberek, mindenkinek van a verandán egy hintaágy. Rengetegen laknak az erdőben, mézeskalács házikókban, még az ablakok is körbe vannak rajzolva cukormázzal és mindenkinek van egy tó az udvarán, ami nagyobb, mint nálunk egy átlagos halastó. Óriás őzek rohangálnak a házak között, indián tarka lovak legelnek a fehér karámokban és olyan gyep van a házak előtt, mintha Madi vágta volna :-D. A tájkép hasonlít a somogyi erdőkhöz, csak a Koppány helyett itt a Missouri folyik. Hatalmas levelű tölgyek, érdekes örökzöldek alkotják az erdőt, a szélén trombita folyondár és tűzlilom világít. A domborzat elég kellemetlen a bicajosok számára, tiszta hullámvasút és a hőség sem kímélt minket. Napközben elértük a 100 °F-ot, csak serceg az ember bőre a napon. Gyurival kísértünk, mert végre sikerült elcserélnünk az éjszakai műszakot a fiúkkal, ők előre mentek szobát foglalni, 8 nap alatt 2x láttunk aludtunk normális körülmények között. Ferit teljesen szétszívták az emelkedők ebben a hőségben és nem fogadta el a frissítőket sem, hiába erőltettük, tele adta vissza a kulacsokat. Meg is értem, mi is csak a szalonnás fagyit bírjuk megenni ebben a forróságban. (Különben itt minden édes, egy 20 dekás péksütibe egy kiló cukrot tesznek :-D) Estére teljesen kiégett, megint képzelődött és veszekedett velünk, hogy nem adunk neki enni és nem tudjuk az utat, mert azt a házat harmadszor látja és háromszor mentünk át a Mississippin. Ilyenkor nem lehet meggyőzni, mert ő tudja a frankót. A cél előtt 2 mérfölddel elborult, befeküdt az autópályán az árokba és azt mondta, hogy nem jön tovább, mert mi nem tudjuk az utat és már 100 mérföldet csak körbe-körbe mentünk. Gyuri próbálta meggyőzni érvekkel, hogy menjünk tovább, de Feri csak hisztizett. A hiszti egyetlen gyógyszere a hideg vizes zuhany, jól nyakon is öntöttem és kirángattam az árokból és rávezettem, hogy nem akar a döglött mosómedvék, borzok és tatuk között meghalni. Visszamászott a srtingbikera és sikeresen eljutottunk a szállásra, ahol végre sikerült rávenni, hogy aludjon. Peti szerette volna, ha alszik 4 órát még utoljára, de ő 2 óra után kirugdalta a bandát az ágyból. Már ennyitől is teljesen helyre jött és begyújtotta a rakétákat, már túl van a következő megállón. Most mi is megyünk utánuk, ismét miénk az éjszaka. 
Csak szeretnék megosztani valamit a csúnyákat írókkal. Azok a fiúk akik erre a versenyre beneveznek nem azért jönnek ide, hogy doppinggal nyomják el magukat a célig. A Feri még azt sem engedte meg nekem, hogy bekenjem a térdét Flectorral. Ez nem kisasszony torna. Olyanok írják a ronda kommenteket, akik még a budira is kocsival járnak és fogalmuk sincs erről. A kemény munkának mindig megvan az eredménye. Ez látszik a Járvás csapaton is, azért tartanok ott ahol. Itt a fizikai felkészültség édes kevés lenne, ha a fiúk mentálisan nem lennének ilyen erősek és a csapatunk nem lenne ilyen jól szervezett és fegyelmezett. Szurkoljatok Ti is a Járvás csapatnak is, keressétek őket is neten és támogassátok őket is. Mi nagyon szurkolunk és büszke vagyok, hogy két ilyen fain magyar srác képviseli az országot ezen a legendás versenyen.

Elhagytuk a 35-ös állomást. Minden rendben, de most pihenünk, mert Ferinek is szüksége van rá. Holnap írok egy rendes levelet gépről, ma nem sikerült, mert ma végig vezettem, Gyuri navigált, mert ez nem a női logikának való útvonal volt. Reggel Peti is Karcsi kezdik a napot, mi meg nézük a Mississippit. Most vissza kell venni a fordulatból, hogy holnap ismét türelemmel, mosolyogva tudjuk segíteni Ferit.

Az este megfordítottuk az eddigi rendet, mert éjfél előtt találkoztunk a többiekkel és onnantól átvettük az éjszakai kísérést, hogy pihenhessen éjszaka az Évi és a Gyuri is. Hárman maradtunk a Ferivel, kis alvás és indultunk tovább. Nagyon nehéz szakasz következett, mert sorra jöttek az emelkedők és a szintgörbe egy EKG-ra emlékeztetett leginkább. Nem voltak magas hegyek, de 100-150 méter szint is belefért pár kilométerbe. A Feri megbirkózott a feladattal, sőt kifejezetten élvezte a tekerést. A tápszer és a sajt fogyott a leginkább. Reggeltől autópályán haladtunk egészen délig. Ahogy világosodott nőtt a forgalom, ami monotonná teszi a tekerést és pszichésen is nehéz elviselni kerékpáron a folyamatos zajt, nem utolsó sorban veszélyes is. A Feri begyújtotta a rakétákat és nagyobb sebességre kapcsolt, az emelkedőket kiállva nagy áttétellel hajtotta. Reggel az Évi és a Gyuri vette át a kísérést, mi hárman előrejöttünk 2 TS-t és már a hotelban vagyunk. Most mosás, bevásárlás és alvás vár ránk. A Feri este 9-10 fele érkezhet, alszik 4 órát és újra úton vagyunk….

via: http://jobbformaban.hu/blog

18-an vannak versenyben, 9-en már kiszálltak.

5-6. nap Nincs megállás, a verseny halad tovább és rohamtempóban fogynak a kilométerek… Megvan már a táv fele, de a verseny még csak most kezdődik, mert mostantól az alvás még kritikusabb lesz a versenyzőknek és segítőknek egyaránt. A folyamatos fáradtság sokat lassíthatja a karavánt, ezért külön figyelni kell rá és valamilyen rendszerességet próbálunk belevinni. Segítőként 3-4 órás alvás lehet maximum egy nap, de a 6. nap este ismét szállodázunk… A Feri is egyre inkább a 4 órás alvás fele halad, csak az a probléma, hogy nem egyben teszi azt éjszaka, hanem nappal is a forróság miatt jobb inkább elmenekülni és két órát aludni. Éjszaka még egész jól viseli a fáradtságot, de mikor kezd világosodni akkor teljesen összedől az egész és azonnal aludnia kell, mert veszélyes üzem ez… A 6. napi hotelezés (itt 4 óra alvást tervezünk) után, ha az időjárás engedi próbáljuk a nappali alvást kiiktatni és inkább éjszaka egyben 2-3 órát aludni. Haladni kell, mert a versenyóra nem lassít és gyorsan telnek a napok. A Feri általában a végén is képes hasonló teljesítmény leadni, mint a verseny első napjaiban, ha ez bejön, akkor reális lehet a 10-11 napos teljesítés is. Az élmezőnyben is nagy változások várhatok a következő napokban, mert sokan ellőhették a puskaport, de ezt még senki ne tudhatja előre. Az első három hely már elkelt valószínű, ami már az első nap sejthető volt a két osztrák és a régebbi Tour de France résztvevő svájci küzdenek dobogóért, persze még itt is bármi közbe szólhat, mert ez nem az a verseny, ahol biztosra lehet menni… Visszatérve a haladáshoz Évi és Gyuri kísérte éjszaka. Haladt szépen, de a szél nagyon gyilkolta a lelkét és az agyát, ezért több kisebb megálló volt. Napfelkelte előtt egy 2 órás alvást is be kellett iktatni. Reggel mikor megérkeztek El Doradoba azonnal indult tovább a karaván. Egész nap meleg és oldalszél volt, pedig a terepviszonyok alapján csak gurulni kellett volna, mint a hullámvasúton. Nagyon jól tekert ma a Feri, szerencsére nem volt semmi komoly probléma. A kerékpárok is nagyon jól működnek, az emelkedőkön kifejezetten jól ment velük. Különböző helyzetekre különböző kerékpárokat kaptunk, azaz van mászásra, lejtőre, síkra külön bringa. Amikor tudjuk cseréljük, úgymint a profik… Most Fort Scott-ban vagyunk, az éjszakai műszak már átvette a melót, a Feri nagyon menni akart, semmi vacsi, majd az úton…
via: http://jobbformaban.hu/blog