Hazaérkezésről infók

2010.12.07. 14:14

 

Elméletileg ha elérik mindkét csatlakozást, akkor szerdán, holnap fél3kor landolnak Ferihegy 2A-n apuék. Eddig mindkét évben volt némi keveredés Hustonban, úgyhogy azt tudjuk fix pontnak tekinteni, ha küldenek egy SMSt, hogy onnan felszállt a gépük. Ez kb hajnali 2-kor fog megtörténni, úgyhogy addig erről mi sem fogunk tudni semmit.
Amint tudunk valami információt, akár arról, hogy felszállt a gép, akár arról, hogy késik, felrakom ide az információkat.
Frankfurtból délután1-kor indul a gépük, ez lesz a második támpont, innentől már biztosnak mondható, hogy fél3-kor landolnak Ferihegyen.
Telefonon elérhető leszek, és el tudom mondani ugyanazokat az információkat, amiket a blogra is ki fogok tenni, amint  a birtokomba jut, hogy sikerült-e az átszállás nekik. Emailben a szonyi.esztella@gmail.com-on leszek elérhető, kb a landolás előtt 1órával bezárólag.

Mindenkit szeretettel várunk a reptérre a spontán fogadási ünnepségre!

Szőnyi Család

Továbbra is fontos információk:

*A reptérre szervezett buszjárat indul rajongókkal megrakva Komárom városából, melyre korlátozott számban még lehet jelentkezni. Az ügyben illetékes Dombay Gábor, őt a dombay70@gmail.com.

 *December 10-én 18 órára egy baráti élménybeszámolóra várunk mindenkit, aki kíváncsi Szőnyi Ferenc szavaira. A helyszín Komárom Szőny felé eső része, Széchenyi István ucta 47-es szám, a Next Cafe- Rajkai kerékpárszervíz, befogadóképesség 70-80 fő.
Mivel Szőny, vasutimegállóhely a közelben van, onnan érdemes megközelíteni a vonattal érkezőknek. Óránkénti személyvonat van Komárom felől, és Budapest felől is. Szeretettel várunk mindenkit!

*December 17-én 10 órai kezdettel Komárom Sportcsarnokában ünnepélyes fogadás lesz Szőnyi Ferenc tiszteletére, melyre szintén szeretettel várunk mindenkit.

A rendezvényekkel kapcsolatban Dombay Gábort a fenti elérhetőségen lehet keresni illetve engem a szonyi.esztella@gmail.com e-mailcímen keresztül lehet elérni, ha kérdés, kérés van (interjú,stb).

Továbbra is hagyható üzenet a vendégkönyvben regisztráció nélkül a bajnoknak.

Üzenet haza a távolból

2010.12.06. 06:59

 

Sziasztok,

 

Hosszú és nehéz napok után ezeket a sorokat olvasni könnyek nélkül nem lehet... Sok erőt kaptunk tőletek, bár csak nagyon kevés idő jutott a verseny közben arra hogy elolvassuk a jókívánságaitokat. Hihetetlen hogy mennyien követtétek a versenyt a világ megannyi részéről, hogy másoknak, idegeneknek, barátoknak mennyit jelent ez a győzelem . Nektek is szólt, amit megtehettünk a sikerért, értetek, azt meg is tettük!

 

Ha csak, és csak ez az egy verseny lett volna az életemben, akkor is megérte az összes izzadságcsepp, az összes kilómeter, a fájdalom.

 

Nagyon nagy dolog ez a mi kis életunkben!

 

Csókolok mindenkit, és sietek haza-futok a váróból!

 

Köszönjük!

 

Feri és Gyuri Mexikóból

 

Célfotó és információk

2010.12.05. 21:48

Íme az első jóminőségű célfotó a 20x-os ironmant tegnap megnyerő Szőnyi Ferencről.

Ezen a linken pedig nem túl jó minőségben, de 1óra 1 perc 35 másodperchez tekerve látható a célba érkezés, és az azt követő megható pillanatok, a himnusz, a hazatelefonálás, és az örömkönnyek:)

Némi közérdekű információ:

*A bajnok elvileg várhatóan szerdán fél3-kor landol Ferihegyen.
A reptéren kis spontán ünneplés várható, szeretettel várunk mindenkit.
Azonben az érkezési időpontot erősen befolyásolja a hóhelyzet, illetve az, hogy mind2 átszállás során megvárja-e a gép a csatlakozást, mivel szűk az időkeret. Sajnos tavaly is volt 1nap csúszás, idén is bele kell kalkulálni; de amint kapjuk tőlük az SMS-t kedden este, hogy felszálltak Hustonban, azonnal tájékoztatok minden olvasót.

*A reptérre szervezett buszjárat indul rajongókkal megrakva Komárom városából, melyre korlátozott számban még lehet jelentkezni. Az ügyben illetékes Dombay Gábor, őt a dombay70@gmail.com, illetve a 30-989-2044-as számon lehet elérni.

 *December 10-én 18 órára egy baráti élménybeszámolóra várunk mindenkit, aki kíváncsi Szőnyi Ferenc szavaira. A helyszín Komárom Szőny felé eső része, Széchenyi István ucta 47-es szám, a Next Cafe- Rajkai kerékpárszervíz, befogadóképesség 70-80 fő.
Mivel Szőny, vasutimegállóhely a közelben van, onnan érdemes megközelíteni a vonattal érkezőknek. Óránkénti személyvonat van Komárom felől, és Budapest felől is.

*December 17-én 10 órai kezdettel Komárom Sportcsarnokában ünnepélyes fogadás lesz Szőnyi Ferenc tiszteletére, melyre szintén szeretettel várunk mindenkit.

A rendezvényekkel kapcsolatban Dombay Gábort a fenti elérhetőségen lehet keresni illetve engem a szonyi.esztella@gmail.com e-mailcímen, és a 30-6207-428-as számon keresztül lehet elérni, ha kérdés, kérés van (interjú,stb).

Továbbra is hagyható üzenet a vendégkönyvben regisztráció nélkül a bajnoknak.

Valamint ami számunkra nagyon megható olvasói kezdeményezés, a facebookon készült egy csoport, hogy apu országos kitüntetést kapjon. Ezt illő lájkolni:)

Mellékzöngeként a deca második helyezettjének, David Clamp lábának fényképét linkelem,csak erős idegzetőeknek.

Beért a Győztes!

2010.12.04. 18:02

Magyar idő szerint  17.54-kor, vagyis 481 óra 54 perc verseny után célbaért a Mexikói Dupla Deca Ironman első helyezettje, a magyar Szőnyi Ferenc! Ő az 5. ember a világon, aki teljesítette ezt a távot, ő az első magyar.

Kevesebb, mint 3 hét alatt sikerrel teljesítette a 76 km úszást, a 3600 km tekerést, és a 844 km futást; maga mögé utasítva a másik 8 embert, aki vállalkozott e felfoghatatlan táv teljesítésére.

A versenyző a célbaérkezést követően a himnusz után a webkamerába megköszönte a szurkolást!

Kicsivel később úgy nyilatkozott a családnak a telefonba, jól van, és nagyon örül neki, hogy sikerült legyűrnie az irdatlan számokat. Köszöni szépen a sok bíztatást, és bátorítást, erőt adott neki a nehezebb pillanatokban, hogy itthon százak szurkoltak érte!

Néhány fotó a közvetítő webkameráról:

Gratulálni kommentben, illetve a vendégkönyvben lehet(regisztráció nélkül).

A bajnok hazaérkezésének időpontja még nem fix, elvileg szerdán fél3kor landolnak, gyakorlatilag mivel mind2 átszállásra elég szűkös az időkeret, és hóhelyzet is van, valószínűleg kicsit csúszni fognak, a legfrissebb információkat majd megírom, amint tudjuk!

Továbbá szerveződik két 'közönségtalálkozó' is, várhatóan pénteken, 10-én Komáromban (hely szervezés alatt) várja Feri egy kötetlen baráti élménybeszámolóra az érdeklődőket, illetve december 17-én 10 órától lesz a város sportcsarnokában egy ünnepség.
Ezekről hamarosan bővebb információkkal tudok szolgálni itt a blogon. 

Friss cikkek: Index,Hunrun,

Egy tartalmas interjú apuval, hogy honnan, hogy indult, itt olvasható.

Num Name City Group Laps Distance Completed Time Last Lap Place
1 Ferenc Szonyi Hungary Male - Finish Run 481:54:10 0:14:17 1
3 Uwe Schiwon Germany Male 418/444 794,678 km Run 482:11:59 0:22:17 2
4 Greger Sundin Sweden Male 392/444 745,356 km Run 482:10:15 0:20:32 3
2 Kim Greisen Denmark Male 377/444 716,901 km Run 481:54:51 0:19:15 4
6 Carlos Ochoa Domingo Spain Male 195/444 371,647 km Run 482:04:39 0:24:42 5
7 Roberto Lendaro Italy Male 193/444 367,853 km Run 482:04:41 0:29:02 6
8 Giorgio Alessi Italy Male 146/444 278,694 km Run 482:04:38 0:24:32 7
5 John A. Price USA Male 12/444 24,496 km Run 481:55:46 0:25:49 8

Az utolsó nap

2010.12.04. 09:32

Update: Magyar idő szerint 6 óra, fél7 körül várható a célba érkezés-elvileg.
Az aktuális helyzet ide kattintva látható.
Ide kattintva pedig a pályát figyelő, nem túl jó felbontású kamera képén követhetjük, hogy mi zajlik a célnál.

Üzenj neki ide kattintva regisztráció nélkül!

Felvirradt a futás utolsó napja Szőnyi Ferenc számára.
Az éjszaka nagyon jól növelte az előnyét, jelenleg 29 kör van még hátra a célszalagig, és 18-al van mögötte Uwe, úgyhogy ez szinte behozhatatlannak tűnik a német számára.
3óra alvás után ismét 13perces körökkel jött a pályára, mint a verseny legelején. Hihetetlen! Bő egy marathon van hátra. Délutánra várható a befutás! Megnyeri!

táblázat 9.30-kor

Num Name City Group Laps Distance Completed Time Last Lap Place
1 Ferenc Szonyi Hungary Male 416/444 790,884 km Run 473:28:19 0:13:58 1
3 Uwe Schiwon Germany Male 397/444 754,841 km Run 468:35:07 0:21:51 2
4 Greger Sundin Sweden Male 368/444 699,828 km Run 472:00:45 0:16:23 3
2 Kim Greisen Denmark Male 353/444 671,373 km Run 473:32:43 0:19:51 4
6 Carlos Ochoa Domingo Spain Male 184/444 350,780 km Run 468:29:38 0:26:28 5
7 Roberto Lendaro Italy Male 184/444 350,780 km Run 471:26:11 0:25:19 6
8 Giorgio Alessi Italy Male 139/444 265,415 km Run 471:20:22 0:29:12 7
5 John A. Price USA Male 1/444 3,629 km Run 469:58:46 2:47:59 8

táblázat 16.46-kor:

NumNameCityGroup LapsDistance CompletedTimeLast Lap Place
1Ferenc SzonyiHungaryMale438/444832,618 km Run480:22:410:15:19 1
3Uwe SchiwonGermanyMale414/444787,090 km Run480:34:470:15:55 2
4Greger SundinSwedenMale386/444733,974 km Run480:30:420:18:50 3
2Kim GreisenDenmarkMale373/444709,313 km Run480:30:260:20:34 4
6Carlos Ochoa DomingoSpainMale191/444364,059 km Run480:20:030:24:45 5
7Roberto LendaroItalyMale189/444360,265 km Run480:30:280:20:35 6
8Giorgio AlessiItalyMale142/444271,106 km Run480:19:010:25:40 7
5John A. PriceUSAMale8/44416,908 km Run480:02:170:22:04 8

A 19. napon

2010.12.03. 10:24

Apu és Uwe továbbra is váltogatják egymást alvás közben, lassan a 700. kilóméternél járnak. Egyre jobban izgulunk, vajon ki-mennyi erőt tartogatott a végére. Sundin is kezd alattomosan feljönni, majd meglátjuk mi lesz ebből. A 19. napon járunk. A vendégkönybe továbbra is várjuk az üzeneteket, nem kell hozzá regisztráció.

Vizuálisan ábrázolva így néz ki a 76 km úszás, 3600 km tekerés, 844 km futás:
Úszás egy nagyot (mint hosszában a Balaton) a hideg északon, aztán Észak-Norvégiában, a télapótól északabbról lekerekezni egészen Budapestig, és onnan elfutni Bukarestbe.
 

 

Num Name City Group Laps Distance Completed Time Last Lap Place
1 Ferenc Szonyi Hungary Male 353/444 671,373 km Run 450:04:17 0:15:29 1
3 Uwe Schiwon Germany Male 349/444 663,785 km Run 444:43:10 0:19:02 2
4 Greger Sundin Sweden Male 317/444 603,081 km Run 450:08:36 0:17:34 3
2 Kim Greisen Denmark Male 299/444 568,935 km Run 444:32:09 0:24:49 4
6 Carlos Ochoa Domingo Spain Male 148/444 282,488 km Run 444:25:05 0:33:18 5
7 Roberto Lendaro Italy Male 147/444 280,591 km Run 447:08:39 0:32:35 6
8 Giorgio Alessi Italy Male 104/444 199,020 km Run 449:08:46 0:28:00 7
5 John A. Price USA Male 1781/1879 3412,330 km Bike 446:33:15 0:05:03 8

Lassan 600 km

2010.12.02. 15:20

Feri és Uwe

Lassan túl lesznek a 600. km-en, jelenleg a 431. órában járunk, közeleg a futótáv a háromnegyedéhez. Iszonyat táv van mögöttük, de talán a legfájdalmasabb rész még előttük!
Apu és Uwe továbbra is alvásidőben váltogatják egymást, szinte fej-fej mellett kocognak.
Továbbra is együtt mozog a 3-4, és az 5-6. helyezett, Alessi a 3. marathonját nyomja, az amerikai pedig még teker.
Közben már hazajött a két magyar dekás, Vőneki Antival itt látható a Hunrun riportja.
Feriék várhatóa december 8-9.én érkeznek majd Ferihegyre, az átszállások sikerességétől, hófaktortól függően. Erről majd még adunk hírt addig. 

És aki szeretne regisztráció nélkül üzenetet küldeni apuéknak, az ide kattintva írhat pár sort a bejegyzés gombra kattintva:)

Num Name City Group Laps Distance Completed Time Last Lap Place
3 Uwe Schiwon Germany Male 311/444 591,699 km Run 431:12:26 0:15:56 1
1 Ferenc Szonyi Hungary Male 306/444 582,214 km Run 431:12:07 0:18:01 2
2 Kim Greisen Denmark Male 265/444 504,437 km Run 431:14:17 0:18:21 3
4 Greger Sundin Sweden Male 264/444 502,540 km Run 431:17:09 0:14:24 4
6 Carlos Ochoa Domingo Spain Male 118/444 225,578 km Run 431:18:42 0:25:38 5
7 Roberto Lendaro Italy Male 116/444 221,784 km Run 431:04:05 7:34:47 6
8 Giorgio Alessi Italy Male 67/444 128,831 km Run 424:09:56 0:26:33 7
5 John A. Price USA Male 1668/1879 3195,935 km Bike 431:10:17 0:05:11 8

Túl a 400. órán

2010.12.01. 11:34

A verseny már több, mint 400 órája megy, az élen még mindig apu és Uwe váltogatja egymást. Továbbra is éles a helyzet a 3. és 4. helyezettek között is.
Fárad már erősen a mezőny, erre továbbra is rásegít az időjárás, hol iszonyat meleg, hol nagyon hideg van. Legfrissebb információk szerint apu, bár már nem tud minden kört futni, jókedvű, talán már rendbe jött a hasa is. Itt egy friss interjú a Gyurival, aki még nem olvasta.

Num Name City Group Laps Distance Completed Time Last Lap Place
1 Ferenc Szonyi Hungary Male 255/444 485,467 km Run 403:20:23 0:20:21 1
3 Uwe Schiwon Germany Male 254/444 483,570 km Run 403:25:17 6:52:38 2
4 Greger Sundin Sweden Male 204/444 388,720 km Run 401:01:29 0:27:07 3
2 Kim Greisen Denmark Male 202/444 384,926 km Run 403:29:25 7:32:30 4
6 Carlos Ochoa Domingo Spain Male 79/444 151,595 km Run 396:34:21 0:32:14 5
7 Roberto Lendaro Italy Male 78/444 149,698 km Run 399:56:26 0:25:53 6
8 Giorgio Alessi Italy Male 36/444 70,024 km Run 398:12:11 0:27:01 7
20 Arthur Puckrin England Male 14/444 28,290 km Run 385:44:21 0:22:17 8
5 John A. Price USA Male 1557/1879 2983,370 km Bike 398:00:49 0:05:21 9


 

süti beállítások módosítása