Kicsit elmaradtak a beszámolók, mert mozgalmasok a napjaink egy ilyen versenyen. Kezdem ott, ahol legutoljára tartottam. A sivatagnál és a nagy hőségnél, amiből jutott bőven a második napra is. A Ferit a fáradtság miatt nagyon megviselte a 40-50 fokos száraz forróság. Az arizonai sivatag hasonló volt, mint a kaliforniai. Érdekes látvány, de azért örülök, hogy nem itt kellett felnőnöm. Sehol egy kis árnyék, maximum a kaktuszok adta árnyékot lehetne élvezni, de a nap állása miatt még arra sincs esély. Az aszfalt már délelőtt olvadni kezdett és a nap ereje is sok veszélyt tartogat az ilyenkor bringázókra. A hőséget megelőzően pedig egy erős szembeszél fújta ki a Feri erejét, ezért mire élvezhette volna a napfényes Arizona látványát már nagyon eltompult a kedve és csak az árnyék ígérete vitte előre. A hűtést próbáltuk valahogy megoldani, de az autóban a hűtőtáskákban is hamar olvadtak a jegek. Szerencsére hárman voltak most vele, így azért tudtak mindenben segíteni. A srácok beszámolója alapján nagyon lassan fogytak a kilométerek… Karcsival a 6. TS-en vártuk be a többieket, ahol kicsit jobban felszerelték a TS-t, mert volt fürdő, kerti medence, szoba, stb.. Mindketten aludtunk egy-egy órát, mert az első nap utáni éjszaka (ami hamar reggel lett, mert már reggel 6 kor kisütött minket a nap az autóból, sehol árnyék) után ránk fért egy kis szundi… Feri délután érkezett meg a többiekkel. Nagyon fáradt és elgyötört volt. Gyors fürdés és egy kis ejtőzés a hűtött szobában, ami kb. 2 óra volt csak… Az alvás ebből max. 1 óra volt, mert fel-fel kelt, hogy próbáljon enni, de nem ment. A hőség legnagyobb veszélye éppen az, hogy nem tud az ember rendesen táplálkozni, mert a vizet önti magába, de az ételt nem kívánja, lehet az folyadék, vagy szilárd egyszerűen nem megy az emésztés. A Ferinek ez okozta legnagyobb problémát, persze egy kisebb napszúrás mellett, mert ha nincs energia bevitel, akkor nincs menetel… A „szervizidőszak” után menni kellett tovább, mert ez nem az a verseny ahol sokat lehet pihengetni. A Karcsival elindultunk előre, hogy rápihenjünk még az éjszakára. A többiek kísérték a Ferit. A hőség maradt még pár órát, de ahogy elkezdődtek a hegyek azonnal javult a klíma is (amit a flóra változása is mutatott). Lenyűgöző látvány tárult elénk a hegyre menet. A díszletek se tudták sajnos feledtetni Ferivel az elmúlt 24 óra távját és táplálkozás nehézségeket a hányingerérzet tovább fokozta. A 7 TS. (2000 méter magasan) egy gazdag üdülőövezet központja volt (Prescott), ahol újra az európai embernek megszokott környezet volt. A várost elhagyva ismét nagy mászás következett, közel 2400 méter magasra és utána 18 kilométer szerpentin lefele… Itt vártuk a többieket a Karesszal és a bevásárlás mellett jutott még időnk 2 óra alvásra is. Éjfél előtt érkeztek meg a többiek és kis pihegés után indultunk tovább a Ferivel, a többiek maradtak aludni. Elég kemény hegymenet következett Flagstaffig. A szakasz 80 kilométer volt, de az első 40 kilométeren 1100 méter mászás… Feri nagyon elálmosodott felfele, pedig jól hajtotta a bringát, mert a sebessége csak a nagyon meredekeken ment 15 km/óra alá. A fáradtság mellett az emésztési problémák tovább gyötörték, ezért a szakasz felén egy kisebb pihi volt, ami alvást jelentett (max. 30 perc). Nagy nehezen felértünk a csúcsra és utána síkon haladt az utunk. A városban kicsit megkeverték az útvonalat egy építkezés miatt. Gyors erőgyűjtés után mentünk tovább. A következő szakaszon miután a nap felkelt ismét elért minket a forróság. Hidegtörölközők a fejre, jég az italba (veszélyes, nehogy megfázzon a torka), így már jobban bírta, mint tegnap, igaz csak 35-40 fok itt. A táj ismét sivatagossá vált, ahol az érdekes formájú vörös sziklák vonzották az ember tekintetét. Nappali időszakban kötelező leapfrog volt ismét, azaz autóval nem kísérhettük direktbe és csak az útról lehetett bármit feladni. Délben érkeztünk Tuba City-be, ahol a többiek vártak már minket. Gyors kaja (fagyi, hambi, hal) és ment is tovább. A szakasz elején megvolt a verseny második defektje. A terepviszonyok kedvezőek voltak a haladáshoz, de egy kisebb eső megfogta a lendületet. Közben a Karcsival elindultunk a 12. TS-re, hogy ott bevárjuk majd őket és közben pihenünk. Az úton hamar beértünk az „Óriások-völgyébe”, amely nem véletlenül tartozik a világ csodái közé. Elképesztő szobrász a természet, furábbnál furább alakok váltogatták egymást. A nagy nézelődésben belebotlottunk egy bíró párosba, akik tájékoztattak minket, hogy változtattak a szabályon és egy hosszabb útvonalon kötelező folyamatos követést írtak elő, mert valamelyik versenyzőnek balesete volt. Sajnos azt nem mondhatták el, hogy kivel mi történt. Mi csak remélni tudjuk, hogy semmi komoly… Azonnal akartuk figyelmeztetni a többieket a változásokról, de nem volt térerő. A telefonok már nem működtek, mert ez az ország olyan nagy, hogy miért is lenne mindenhol lefedettség, várhatóan jó pár napig összevissza lesz majd térerőnk. Visszamentünk a Feri elé és mondtuk, hogy innentől közvetlen követés van. Ezután elindultunk a 13. TS-hez pihenni, közben rengeteg fotót készítettünk a tájról, és belefutottunk egy homokviharba. Hamar elértük a TS-t, de ez sajna nagyon elhagyatott hely volt (már értem honnan jön az a sok zombis film ötlet), és minden bezárt este 10 órakor. Érdekes volt, hogy a bolt zárása előtt hirtelen megjelentek a helyi indiánok a nagy terepjáróikkal és csak úgy vitték a tálca söröket… Itt aludtunk egy kicsit és bíztunk benne, hogy megtalálnak minket a többiek. Kettőkor szólt a telefon, hirtelen nem tudtam mi van, mert hát mi nem tudtunk hívni, de szerencsére a többiek az egyik hegy tetején tudtak. Mondták készüljünk, mindjárt elérik a TS-t. Előkészítettük a szokás dolgokat, de a Feri azonnal lefeküdt aludni mikor megérkezett. Az utolsó 30 kilométeren már alig tudták ébren tartani a többiek (ébren álmodva tekert, azaz fogalma se volt hol van). Előtte volt egy pizza vacsorára neki és feltöltötte a készleteit. Amíg aludt rendet raktunk az autókban és még szundítottunk egy kicsit. A Peti a bringák checkolása után vigyázott a Ferire… Kér óra alvás után felpattant, hogy na indulás. Két falat és neki is vágtunk az útnak, mert csak így fogynak a kilométerek. A Karcsival és Évivel hárman kísérjük most két hegyi szakaszon, aztán jön a legmagasabb hegy (3200 méteren van a hágó) és lehet ma kiveszünk egy szobát is egy nagyobb pihire….

via: http://jobbformaban.hu/blog

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.