Milano-Sanremo 2.hely

2014.03.30. 23:03

Milano Sanremo Európa leghosszabb utcai futóversenye, 282 km...

2.helyezett lett, 33:16:01 idővel, széles mosollyal!

 A táv 282 kilométer, és nem is túl könnyű terepen haladtak: 140 kilométerig erősen hullámos a táj, és egy 532 méter magas hegyre is fel kell futni tengerszintről.

A debütáló versenyen a legjobb magyar ultrások is ott voltak, az ultratriatlonokon és kerékpárversenyeken eredményes Szőnyi Ferenc, és a Spartathlont már kétszer megnyerő Lubics Szilvia is elindult. Harmadik magyarként a már szintén rutinos ultrásnak számító Kulcsár András versenyzett.

Feri végig a legjobbak között haladt, a harmadik időmérő pontnál már a harmadik volt. Sokáig tartotta ezt a helyet, de a végét jól bírta, feljött a második helyre, hat perccel verte a harmadik helyezettet. Szőnyi 33 óra 16 perc 1 másodperc futás után ért célba.

A 53 indulóból csak 13-an értek be – írta a Facebookon Lubics Szilvia –, sokan azért adták fel a versenyt, mert nem tudták teljesíteni a résztávok limitidőit, vagy nem volt elég nekik a teljes távra a 42 óra. 

A futást nehezítette, hogy az útvonalkijelölés nem volt tökéletes, eltévedések miatt plusz kilométereket is rátettek a távra a versenyzők.

10014605_10203134072253528_968715886_n (1).jpg

10151374_10203134073453558_22506143_n.jpg

10014699_10203134073853568_543798615_n.jpg

10004073_10203134072853543_1048598092_n.jpg

1970480_10203134071533510_1009123857_n (1).jpg

Tripladeca Ironman képek

2013.10.15. 16:19

Szőnyi Ferenc fogadása!

2013.10.09. 08:59

2013. október 10-én (csütörtökön) 18:30-kor a Bógáncs étteremben lesz. (Komárom, Bem J. u. 36.
Szeretettel várunk minden szurkolót!

Megvan az eredmény

2013.10.07. 21:35

Üzenj Ferinek ide kattintva. Hogy mikor érnek haza, arról majd hírt adunk, szerda-csütörtök valamikor érkeznek kocsival. Kedd reggel 7.20kor interjú vele a Morning Showban!



1.helyezett Rokob József

2. helyett Szőnyi Ferenc

3.helyezett Greger Sundin

BEÉRT!

2013.10.07. 21:20

2. helyezettként, összesítettben alig 2 órával Rokob József után Szőnyi Ferenc teljesítette a 30 nap 30 ironman távját!

"Szép volt, jó volt, soha többet, se hideg víz, se ilyen hosszú...
De túléltük, megvan, és ez a lényeg!"

Mindjárt

2013.10.07. 21:10

Perceken belül beér!

Rokob Józsi most ért be a célba, Ferinek még 2 köre van hátra!

Rokob József megnyerte a 30x-os ironmant!

Szőnyi Ferenc pedig kb 2 órás összesített hátrányban a 2.helyezett!

Lassan véget ér az egy hónapja zajló őrület.

24 versenyző indult el, ám csak 8-an tudják teljesíteni a felfoghatatlan távot:

30 napon keresztül 1-1 ironman!

Az időjárás rendkívül kedvezőtlen, próbára teszi mind a szervezők, mind a versenyzők türelmét, és ítélő képességét.

Szakadó eső, 10fok, 16fokos medence, ahonnan folyamatosan menteni kell a hipotermiát kapott embereket. Szörnyű! De ők bírják, és nap-nap után csinálják. Bár a kezük úgy remeg, hogy alig bírják kanalazni a falatot, bár a lábuk úgy dagad, hogy alig bírják a cipőt felhúzni, ők csinálják nap-nap után!

Elindult reggel az őrült hajsza utolsó napja, szurkoljunk hát mind!
Este 8ig elgémberedett kezekkel drukkoljunk!

29.nap

2013.10.07. 11:36

esik esik és ömlik

Photo: Day 29. You should see them getting out of the pool. My God. When the fastest are out of the pool, we go in. It feels so joyful after have seen them been draged out of the pool, helped up to stand, pooring down hot water in the suit and hot the in the mouth. Tjohoo now we will go in. I am soooooo happy we only swim 1 500 m. I am not freezing that easy as Gisela but it is ridiculous Cold. After the swim out in the pooring rain. Now it is one more day for us, soon for them. I can not say to them that it will get better, because that is a lie if you hang on to the forecast. It will get worse. But nothing seems to break the 8 big ones. They are pushing, but just a Little bit slower. I am to old for Idols, but if I will collect them again, I just have 8 names on my list. No 9 would be Guy Rossi. Tomorrow will I and Gisela try to break the World record or the fastest time known so far for a 30 Olympics. That is nothing compared to my future Idols, but it was mentally tougher in real Life then in my planning mind back in sweden, in my sofa, sipping a cup of coffe and watching the TV. I am not that much for the WR/FT but it should be fun if it comes true. My Dad became 46 and my Mom 54. I´d rather beat that record.

Photo: Esik

Photo

Rettenetesen fázik mindenki, a végére 8 tripladeca ironman és 6 decaironman ért célba a 29.napon.

 "12h.15'40"for Ferenc Szonyi and 12h.50'42"for Jozsef Rokob. "

süti beállítások módosítása